EN

#Neszmély - Első közösségi borunkról Kamocsay Ákos mesél

2022/03/29

 

Március 10-én mutatkozott be borvidékünk első közösségi bora, a #Neszmély. A válogatás célja, hogy még közelebb hozza a borrajongókhoz a hamisítatlan neszmélyi stílust, amely a helyi borászok által 5 különböző cuvée-n keresztül került megfogalmazásra. Erről kérdeztük Kamocsay Ákost.

Hogyan és milyen céllal fogalmazódott meg a gondolat a helyi borászatokban a #Neszmély létrehozására?

6 olyan helyi borászat fogott össze, ami komoly formában jelen van a piacon, és elkezdett beszélgetni egy Neszmély megismertetését és népszerűsítését célzó közösségi bor megalkotásáról. Nekem régi szívfájdalmam volt, hogy a Hilltop nevet jobban ismerték az emberek, mint Neszmélyét, amit sokan a térképen se tudtak elhelyezni. Erről nem a borrajongók tehetnek, hanem mi, hiszen ezek szerint nem tudtuk eléggé megismertetni velük ezt a borvidéket. Ez persze köszönhető annak is, hogy a szocializmusban itt nem alakult ki nagyobb borászat, a megtermelt szőlőt pincegazdaságok vásárolták fel, és a belőle készült borokat már nem neszmélyiként forgalmazták. Egy időben ráadásul hozzácsatolták az Ászári borvidékhez, tehát még a nevét is elveszítette ez a történelmi borvidék. Aztán a rendszerváltás után mi kezdtünk el konkrétan neszmélyi bort forgalmazni. Ezzel sokáig egyedül voltunk, az utóbbi néhány évben azonban egyre több új borászat zárkózik fel mellénk. 

Mik voltak az alapvetések, az irányelvek a #Neszmély borok készítésénél?

Olyan házasítást akartunk készíteni, ami a borvidékre jellemző. Hogy aki megkóstolja, be tudja azonosítani a neszmélyi stílusjegyeket. Vagyis legyen könnyed, friss, üde, ugyanakkor jellemezze egy kis komplexitás és testesség is. Legyen behízelgő illatú, de ne legyen uralkodó illat benne. Hogy ezen belül az ízvilág merre tolódik, az a borászat egyéni felfogásán, a rendelkezésre álló borokon és persze a készítés körülményein múlik. Emellett számított az is, hogy olyan minőségű cuvée-k szülessenek, amiket minden évben tudunk produkálni. Ez azért sem könnyű, mert mi itt északon sokkal jobban ki vagyunk téve az évjáratok különbözőségének, mint más borvidékek. 

Hogy alakultak ki a szabályok, mi alapján formálódott a közös márka?

2-3 hetente összejöttünk, megvitattuk a feltételeket, a designt. Ezzel párhuzamosan kóstoltunk. Már a második alkalomra mindenki hozott 3-3 cuvée-t, amiről szavaztunk, aztán legközelebb megint kóstoltunk, és újra szavaztunk, így orientálva egymást egy egységes stílus felé, amit úgy érzem, sikerült kialakítanunk. Februárban döntöttük el, hogy kinek melyik bora kerüljön forgalomba. 

Mennyire kaptak szabad kezet az egyes borászatok a házasításnál?

Meghatároztuk az alapfajtákat (királyleányka, olaszrizling, rajnai rizling, rizlingszilváni, chardonnay, pinot gris - a szerk.), kikötve, hogy egy fajtából nem lehet több a házasításban, mint 50%. Emellett meghatároztuk azt a három illatos fajtát, a cserszegi fűszerest, az irsai olivért és a sárga muskotályt, amelyiknek benne kell lennie, de aránya nem lehet több 15%-nál. Ezt mindenki másképp fogta meg, az adottságainak megfelelően más fajtákból hozta létre a saját hashtag-verzióját.

Azt elárulhatjuk, hogy mi került a Hilltop-verzióba?

50% királyleányka, 10% chardonnay ,15% pinot gris 10% sauvignon blanc 10% sárgamuskotály és 5% irsai olivér került bele. 

Hagyomány lesz-e ebből? Minden évben találkozhatunk majd a #Neszmély borokkal?

Szándékunk szerint igen. Természetesen ehhez meg kell teremteni a #Neszmély elismertségét. Minden februárban vakkóstolót fogunk rendezni, ahol megszavazzuk, hogy mi kerül be az azévi válogatásba. Bárki, aki teljesíti a feltételeket, részt vehet a kóstolón - bírálóként is, és ha a bora megfelel a kritériumoknak, közösségi bor lesz belőle. 

Tehát bármelyik és bármennyi helyi bor bekerülhet a hashtag-válogatásba? Nincs limit?

 

Limit nincs. Kritériumok vannak. Amit természetesen az alapító borászatoknak is teljesíteniük kell évről-évre.

 

Hol találkozhatunk Neszmély első közösségi boraival?

A marketing közös, de mindenki a saját csatornáján értékesíti őket. A nagyközönség a Winelovers Grandon találkozhatott velünk, ahol önálló standdal voltunk jelen. Bemutattuk mind az 5 bort, pop-up előadást is tartottunk róluk. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, úgyhogy reméljük, hogy sikeres lesz a #Neszmély kezdeményezés, és eléri a célját. A Hilltop #Neszmély a borbirtokon már kóstolható, és a webshopon is hamarosan elérhető lesz.

A #Neszmély borok alkotói: Hilltop Neszmélyi Borászat (Neszmély), Szivek Pince (Kesztölc), Petőcz Pincészet (Ászár), Bősze Pincészet (Ászár), Kősziklás pincészet (Dunaszentmiklós)

Tudj meg többet:https://hashtagneszmely.hu/#


Vissza