EN

Kamocsay Ákos, „Kamó”

Kamocsay Ákos 1946. június 21-én született Veszprémben, azaz idén ünnepeljük a 70. évjáratát !!! Édesanyja nagy művészet-kedvelő volt, Kamocsay jórészt az ő hatására lett könyv- és zenekedvelő, kultúra-fogyasztó emberré, aki mindig falta a könyveket és mindig belebonyolódott a szakmáján kívüli humán kulturális tevékenységebe.

A fehérvári elemi iskolás évek után a borászati technikumot választja, nem a bor, hanem Budapest miatt, amit imádott. ’60-ban kezdi el Budafokon a “Soóst”, akkori költői nevén a Borgazdasági Technikumot, és menet közben beleszeret a borászkodásba. Itt is afféle kultúros szervező, ahogy az egyetemen sem éri be a szaktárgyakkal: a Kertészeti Egyetem irodalmi színpadával még Ki Mit Tudot is nyer. ’70-ben diplomázik, általános kertészmérnöki diplomát szerez, és a 600 hektáros, 60 ezer hektós, nyugatra is exportáló Móri Állami Gazdaságban kezdi megmászni a borász-szamárlétrát a palackozótól a borászati ágazat vezetéséig.

1990-ben harmadmagával borkereskedni kezd az angol piacon, a vállalkozás annyira sikeres, hogy 1993-ban saját borászatot alapítanak a kereslethez, ez lesz a Hilltop.

A modern Hilltop pár év alatt profi, jelentős és sikeres pincészetté fejlődik, a kapacitás mára eléri a 100 ezer hektót, évente 7-8 millió palack bort forgalmaznak, a borok mintegy 90 %-át exportálják, főleg Nagy-Britanniába, de fess palackjaik ott vannak az USA-ban, Japánban, Kínában és a skandináv országokban is. Eleinte sok szőlőt vásároltak, ez folyamatosan alakult át saját alapanyaggá, ma nagyon komoly: 560 hektáros birtokkal rendelkeznek, melyen egészen elsőrendű grand cru-dűlők is találhatók. Az ezeken termő, hozamkorlátozott szőlő képezi a Kamocsay Prémium borok alapanyagát.

A nagyvilág számos látványos visszajelzése igazolta, hogy “Kamó” valamit nagyon jól csinál: 1997-ben Angliában ő az „Év Borásza“, 1998-ban a londoni Wine Challenge-n Cserszegije elnyerte az „Év fehér Bora“ díjat, 2004-ben a Hilltop lett az „Év pincészete“, 1999-ben Magyarországon az „Év Bortermelője“ díjjal honorálták munkásságát, 2005 márciusában pedig a Magyar Köztársaság Elnökétől megkapta a“Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje“ kitüntetést. Borai látványos elismeréseket szereznek a magyar és nemzetközi versenyeken, a tavalyi elismerések közül a legszebben talán a Les Citadelles du Vin 2015 aranyérme csillog, amit a Kamocsay Prémium Olaszrizling 2013 hozott haza.


Kamocsay Ákos blogja

A „Soós”

2016/03/30

A Soós megér egy misét. A borászok nagy generációjának szinte minden tagja a Soósba járt, ma pedig itt folyik tán a legsikeresebb gyorstalpalós OKJ-s borászképzés, telt házakkal. Kamocsay Ákos 1960-64 között volt a kiváló intézet és a szigorú kollégium hallgatója-lakója.

Tovább

A kézművességről 2.

2016/03/16

Ha tetszik, ha nem, a borokat a fogyasztónak, nem egymásnak készítjük, és meg is akarunk élni belőle, ez ténykérdés. Ezért a borászkodásból a természetességre törekvés ideája mellett nem maradhat az, akinek a bor készül és a piac, ahol ahol a fogyasztó hozzájut a borhoz.

Tovább

A kézművességről 1.

2016/03/09

Sokszor szembeállítják egymással az ún. kézműves és a nagypincészetek borait, mondván: az előbbi az igazi, utóbbi indusztriális tömegtermék, pedig már maga a szembeállítás is hamis. A bor funkció, a komplex, egyedi csúcsbor dolga, hogy komplex módon kifejezze a termőtájat, a termékpiramis többi része (ez kb 95 %, mely egy éven belül elfogy) a hétköznapok friss, érthető, jó italú bora, márpedig az évben több a hétköznap, mint az ünnepnap. A legnagyobb dolog friss, érthető és jó italú, ugyanakkor komplex, egyedi, a termőtájat is kifejező bort készíteni, a Kamocsay Prémium borok erről szólnak.

Tovább